Matt Corby - Resolution

http://www.youtube.com/watch?v=Nj4q4rfDcNw

Dátum: 2007. 10. 20.

Szívás az egész. Mégis minek próbálkozom? Ha nem találkoztam volna ma is Harryvel, fogalmam sincs, mit csináltam volna. Tisztán emlékszem az egészre. Az egész azzal kezdődött, hogy reggel apu rám szólt reggeli közben, hogy talán nem kéne ennyit ennem, és akkor nem néznék ki úgy, ahogy. Mosolyogtam és úgy tettem, mintha viccnek venném az egészet, de belül megtörtem. Bementem a fürdőszobába és percekig meredten bámultam a tükörképem. De hát mit is vártam? Minden nőiesség, minden szépség hiányzott belőlem. Kerek arcomban malacszerű, gusztustalan világoskék színű szemek pihentek, orromat mitesszerek hegye borította, arcomon most is lázfoltok virítottak. És a testem… az egész nem más, mint egy adag gusztustalan hájtömeg. Remegve vettem fel magamra egy hatalmas, babarózsaszín pulóvert, amit még anyutól kaptam. Aztán mosolyogva léptem ki a fürdőből, mosolyogva köszöntem el aputól, és mosolyogva léptem be az iskolába. Mosolyogtam akkor is, mikor úgy tettem, mintha nem hallanám a hátam mögül jövő beszólásokat, a testalkatomra tett megjegyzéseket. Egész nap lelkes voltam, mosolyogva rajzolgattam egyedül a szünetekben, rámosolyogtam az engem undorodva méregető osztálytársaimra. Rámosolyogtam a szemét azonnal elkapó Harryre, akivel sulin belül azóta sem beszéltem egyetlen szót sem. De hát mit is vártam? Én sem állnék szóba magammal, a dagadt különccel. Ő ráadásul a menők legmenőbbike, akiért minden lány odavan, és akinek minden fiú a haverja akar lenni. Velem pedig senki nem beszélt soha a tanárokon kívül, és ha mégis észrevettek, akkor bántó megjegyzéseket tettek rám. Mosolyogva mentem haza és ebédeltem meg, mosolyogva beszéltem apuval, és mosolyogva indultam el a parkba. A fűzfa alá leülve Harryre is rámosolyogtam, aki csak felhúzta a szemöldökét, és aggódva méregetett.

-                     Jól vagy?

Azt hiszem, ez volt az a pont, ahol eltört a mécses. Nem mondtam semmit, de a mosoly egyszer csak lehervadt az arcomról, és szemeimet könnyek lepték el. Persze nem olyan finoman, halkan könnyeztem, ahogy azt a filmekben szokás. Nem, egyik pillanatról a másikra hisztérikusan bőgni kezdtem, zihálva vettem a levegőt, taknyom-nyálam összefojt, és eleve, egyszerűen szánalmasan festettem. Harry nem szólt semmit, csak szinte azonnal magához húzott, nem törődve azzal, hogy összekönnyezem/nyálazom/taknyozom a pulcsiját. Nem beszélt, csak szorosan átölelt, és ritmikusan simogatta a hátam. Percekig – ha nem órákig – ültünk így, csendben, egészen addig, amíg végre le nem nyugodtam kicsit. Ekkor eltoltam magamtól, és kutatni kezdtem a zsebemben zsepi után. Nem kérdezett semmit, hagyta, hogy én mondjam el magamtól. Illetve hagyta volna. De én nem tudtam neki mondani semmit. Hogy is mondhattam volna? Hogy mondja el azt az ember valakinek, ha napjának minden egyes másodpercében arra gondol, hogy mennyire is undorító ő? Hogy mondja el, ha attól függetlenül, hogy legszívesebben leordítaná mindenkinek a fejét, majd összegömbölyödve sírna egy csendes sarokban, mosolyt kényszerít az arcára, és megjátssza, hogy őt mit sem érdekli mások véleménye? Hogy mondhattam volna, hogy úgy éreztem, fuldoklom, mintha egy akváriumban lettem volna, egyes egyedül fulladozva a vízben, míg rajtam kívül mindenki más az akvárium előtt ácsorgott, és észre sem vették kétségbeesett tekintetemet, meg sem hallották a sikoltozásomat? Hogy mondhattam volna el, hogy anyám halála óta egyetlen mosolyom sem volt őszinte, hogy mondhattam volna el, hogy mennyiszer gondoltam arra, hogy feladom, kész, nincs értelme. Hiszen mindenkinek jobb lenne nélkülem. Nem tehettem. Ilyet az ember egyszerűen csak… nem mond.

-                     Bocsánat, én… csak összejött minden, apuval reggel anyuról beszéltünk, és aztán a suli, és csak… bocsánat, csak így jött ki belőlem.

-                     Mégis miért kérsz bocsánatot? Jézusom, Sammy! Ezért vagyok, nem? – mosolyodott el féloldalasan, de szemében láttam, hogy még mindig aggódott.

-                     Én… Köszönöm, Harry – bukott ki belőlem végül, majd kezemmel letörölve az arcomat sóhajtottam – És most mesélj. Mi van a szüleiddel?

-                     Hát… Meglepően nyugodt a hangulat otthon, mióta csak anyám van ott, és nem kell folyton a veszekedésüket hallgatnom. Nem hittem volna, de már én is kezdem belátni, hogy így jobb lesz.

-                     Na látod. Mondtam én – mosolyodtam el. És ez volt az a pont, mikor valóban úgy éreztem, hogy megkönnyebbültem. Még ha nem is mondtam ki mit érzek, a sírással akkor is megkönnyebbültem. És ő ott volt velem, és nem rohant el, sőt, úgy tűnt, nem is bánja az egészet. Én pedig ismét elmosolyodtam, mert tudtam, éreztem: benne megbízhatok. És ez valami olyan volt, amit még soha nem éreztem.

http://www.youtube.com/watch?v=MA0EnWQ8Ds4

Ria mosolyogva intett a kávézóba belépő Alexnek, aki felé pillantott, majd szó nélkül bement a személyzeti öltözőbe lepakolni a cuccait. Ria megforgatta a szemét, majd visszafordult a vele szemben ülő öltönyös, jóvágású férfi felé. Sam unottan kérte el a soron következő vevőtől a pénzt, hűvös pillantása időről időre élesen villant a kávéfőző mögött álló Harry felé. Josh aznap nem ment be, azt mondta, fáj a feje. Ria a pult felé pillantott, miközben továbbra is mosolyogva bólogatott a férfinak, és végigpillantott Samen. Arca a szokásosnál is sápadtabb volt, világoskék, szinte fehér szemeiből hiányzott minden élet – bár ez megszokott volt. Hatalmas, fekete pulóvere úgy nézett ki, mint amit csak a leghidegebb napokon szoktak felvenni, ha kimennek a mínusz húsz fokba. De Sam a pulóver alatt két kardigánt, és egy hosszú ujjú felsőt is viselt. Ez a pulóver olyan hosszú volt, hogy leért a térdéig, pedig Sam közel sem volt egy alacsony termet. Három vastag pamutharisnyájára még rávett egy sötétzöld térdzoknit, kopott Martens bakancsában pedig nem volt cipőfűző. Magas copfba fogott rasztái rendezetlenül álltak szerteszét, füle mögött cigaretta pihent. Ria sóhajtott, majd ijedten pillantott a férfi felé, aki úgy tűnt, választ várt egy olyan kérdésre, amit ő nem is hallott. Bocsánatkérően nézett a férfi felé, és óvatosan csücsörítve megkérte, hogy ismételje meg a kérdését. Lelkesen válaszolt, majd visszanézett a pult felé, és Harryre pillantott. A fiún egy vékony, sötétzöld pulóver volt, ami remekül kiemelte zöldeskék szemeit. Világosbarna haja művészi összevisszaságba volt rendezve, markáns állkapcsa szorosan össze zárva, pillantása időről időre Sam felé tévedt. Ria megrázta a fejét, ismét bocsánatot kért a férfitól, majd apró, királykék táskáját felkapva bement a személyzeti öltözőbe, ott kikerülte a telefonját nyomkodó Alexet, majd bevonult az apró mosdóba. A táskából kivette a sminkcuccait, amik mindig nála voltak, gyorsan kihúzta még egyszer a szemét, hogy sötétkék pillantása drámaibb legyen, és feltett egy újabb réteget a rózsaszín, cseresznyeillatú rúzsából. Egy apró fésűvel végigszántott a haján, majd a tükörképére mosolyogva kilépett a mosdóból. Alex felnézett a telefonjából, és elvigyorodva felhúzta a szemöldökét.

-                     Na mi van, új arcot festettél magadnak, vagy mi? – kérdezte gúnyosan, de valahogy mégis úgy, hogy cseppet sem volt bántó.

-                     Nem mindenki születik tökéletes modellvonásokkal – vágott vissza Ria Alex kisfiús arcára célozva, mire az felnevetett.

-                     Hát igen, én kiválasztott vagyok – húzta fel a vállait megbánóan, mire Ria mosolyogva megforgatta a szemét, és kilépett az öltözőből. Alex meglepően profi előadó volt, és mivel minden este felléptek mindketten, sokszor egy-egy dalt közösen előadva, Ria sem érezte feleslegesnek magát. Valamint tisztában volt vele, hogy mennyire jól hangoznak (és nem mellesleg néznek ki) együtt, és feltűnt neki, hogy mióta Alex betette a lábát a kávézóba, a vendégek száma napról napra nőtt. Érdekes, többnyire nőnemű közönség gyűlt össze, de mit bánta ezt Ria, amíg énekelhetett, és ráadásul pénzt is kapott érte. Ezt nektek, lekezelő szülők! Ő márpedig akkor is megcsinálta!

-                     Szóval? – húzta fel a szemöldökét az öltönyös pasi.

-                     Tessék? – kérdezte Ria egyből, kizökkenve a gondolatai világából, ahol addig tartózkodott. Veszetten kezdett gondolkozni a férfi nevén, de egyszerűen nem jutott eszébe. Roger? Vagy Mark? Esetleg Steve? – Ne haragudj, elkalandoztam. Azt hiszem, tegnap nem aludtam ki magam eléggé.

-                     Nem, semmi gond. Csak azt kérdeztem, lenne-e kedved eljönni pénteken vacsorázni.

-                     Bocs, aznap moziba megyek – vonta meg a vállát Ria bocsánatkérően, és reménykedett benne, hogy a pasi veszi az adást. Nem vette.

-                     És szombaton? – húzta fel a szemöldökét, teljesen meggyőződve arról, hogy az ő férfias sármja legalább annyira elbűvölte Riát, mint őt Ria kacér kisugárzása, elbűvölő mosolya, és már-már természetfeletti szépsége.

-                     Aznap virágokat ültetek – mosolyodott el Ria szélesen, rájőve arra, hogy ez a pasi valószínűleg még soha nem volt lekoptatva – Bocs, most mennem kell – állt fel végül, majd minden további nélkül hátat fordított neki.

-                     Várj, a telefonszámod… - kiáltott utána a pasi, de Ria nem törődött vele, csak a pulthoz sietett, és Sam mellé állva megforgatta a szemét.

-                     A mocsok manapság egyre ragadósabb – mosolygott rá, mire Sam csak egy hűvös pillantást vetett felé – Bocs, de nekem most kell valami, ami kicsit erősebb, mint a kávé – nézett rá jelentőségteljesen, mire Sam a lábával hátrarúgott, eltalálva ezzel a mögötte levő hatalmas papírdobozt, jelezve, hogy ott megtalálja, amit keres. Ria lehajolt, majd kivett a dobozból egy üveg Finlandiát, és azzal bevonult az öltözőbe.

-                     Nem korai az még egy kicsit? – pillantott Alex a faliórára, ami kereken öt órát mutatott.

-                     Van, amikor nincs olyan, hogy túl korai – emelte felé az üveget Ria, majd mikor Alex pár másodpercnyi gondolkodás után megvonta a vállát és bólintott, elővett két üvegpoharat egy kisszekrényből – Akkor csirió – emelte fel a félig megtöltött poharát Ria, és odakoccintotta Alexéhez, aki csak biccentett, majd egy húzásra felhörpintette a pohara tartalmát. Ria egy pillanatig elgondolkozott, majd követte a példáját.

-                     És akkor ennyi egyelőre elég is lesz – vette ki Ria kezéből Alex az üveget – Majd később folytatjuk – vigyorodott el, mikor Ria felháborodottan nézett rá.

-                     Azt hittem, te a vicces srác vagy – rázta meg a fejét Ria csalódottan.

-                     Az is vagyok – húzta ki magát Alex, minek köszönhetően pólóján keresztül is látni lehetett dudorodó izmait – Vicces, de nem őrült. És éppen örülök, hogy szereztem munkát. Nem akarok máris másikat keresni.

Ria egy pillanatig elgondolkozva nézett rá, majd végül sóhajtva bólintott. Ő is tudta jól, hogy hülyeség lett volna a munkaidő kezdete előtt alig egy órával berúgni, de szórakozni akart. És ő nagyon ritkán nem kapta meg azt, amit akart. Kilépve az öltözőből látták, hogy Samnek nyoma veszett, és Harry egyedül próbálta tartani a frontot mind a kasszánál, mind a kávéfőzőnél. Ria és Alex összenéztek, majd Ria megvonta a vállát, és mosolyogva a kasszához lépett. Harry hálásan nézett rá, majd a kávéfőzőhöz lépve végre kicsit megnyugodhatott.

-                     Sam hova lett? – kérdezte Ria felé sem nézve.

-                     Kiment rágyújtani.

-                     És téged itt hagyott egyedül? – Ria hangjában szemernyi meglepődés sem volt, úgy tűnt, már hozzá van szokva ezekhez a dolgokhoz.

-                     Valahogy úgy – bólintott Harry szórakozottan. Ezután percekig nem szólaltak meg, csak csendben dolgoztak. Harry végül Ria felé fordult – Egyébként hogy kerültetek ti össze?

-                     Te most pontosan miről is beszélsz? – húzta fel a szemöldökét Ria elvigyorodva – Bocs, kicsit gyors volt nekem az a témaváltás.

-                     Hát rólatok, hármatokról – pillantott felé Harry kérdőn.

-                     Ó, hogy úgy – nevetett fel Ria, majd kicsit elkomolyodott – Sam és Josh egy ideje együtt éltek, és mindketten itt dolgoztak, mikor én idekerültem. Mivel kijelentettem a szüleimnek, hogy én márpedig nem leszek, sem ügyvéd, sem orvos, sem bármilyen jól menő üzletember, hanem annak fogok élni, amit igazán szeretek, az éneklésnek, és ezt még teljesítenem is sikerült, a szüleim közölték, hogy jó, akkor ennyit a támogatásukról. Először csak nem kaptam pénzt semmire, azt hitték, ezzel majd jól megfognak. Hát, ha olyan anyagias és elkényeztetett lennék, amilyenek ők, akkor valószínűleg ezzel véget is ért volna az énekesi pályafutásom. De nem így történt, kitartottam, és mikor a szüleim rájöttek hogy ez vagyok én, és nem fogom meggondolni magam, egészen egyszerűen kiraktak otthonról. Ekkor jött a képbe Josh és Sam, akik mint mindig, le voltak égve, és lakótársat kerestek. Hát odaköltöztem hozzájuk. Ezek után, mivel nem mentem vissza a szüleimhez sírva könyörögve a szállásért, kitagadtak. Szóval már én is ugyanolyan árva voltam, mint Sam és Josh. Ennyi a történetünk.

-                     Wow – nézett fel Harry kissé döbbentem. Ria elnevette magát.

-                     Erre nem számítottál, mi?

-                     És… Sam és Josh hogy jöttek össze? – kérdezte Harry halkan, pár másodpercnyi csönd után. Ria megtorpant, kissé döbbenten nézett rá, majd mindeddiginél hangosabban felnevetett.

-                     Te… te azt hiszed… azt hiszed hogy ők… Nem, te jó ég, erről szó sincs! Ők csak barátok, vagy inkább, mintha testvérek lennének – nézett rá Ria láthatóan jól szórakozva – Ezt mégis honnan vetted?

-                     Hát… a múltkor Sam szájon puszilta, majd bevonultak az öltözőbe, te pedig azt mondtad Alexnek, hogy ne menjen be oda, mert ott most ők vannak…

-                     Te jó ég! Dehogy! Sam azzal a csókkal csak meg akarta döbbenteni Josht hogy kizökkenjen és lenyugodjon, utána pedig a lelkére beszélt a szobában. Nem hiszem el, te tényleg azt hitted hogy ők… - Riából újra kitört a nevetés, közben a fejét hátravetve dobta hátra a haját.

-                     Oké, szóval… - rázta meg a fejét Harry, próbálva visszatérni az eredeti témára – Szóval akkor ők… hogy lettek barátok?

-                     Ezt majd egy későbbi alkalommal megtudod – mosolygott rá Ria, miután az ajtón belépő Sam felé pillantott.

Cat Power - Fools

http://www.youtube.com/watch?v=F2Jko4Ipdrs

Dátum: 2007. 10. 12.

Furcsa dolog történt ma. Visszagondolva magam sem tudom, hogy történt mindaz, ami történt. Az egész teljesen normálisan kezdődött, a suliban megint nem szólt hozzám senki – bár ez nem túl meglepő. Suli után egyből a parkba mentem, a vázlatfüzetemet a hónom alá csapva. De amikor oda értem, a megszokott helyemen, a fűzfa alatt már volt valaki. Először megtorpantam. A  fejébe kapucnit húzó alak elsőre kicsit ijesztőnek tűnt, de aztán ismét elindultam. Elvégre az az én helyem, minden egyes délután ott ülök, nem fogok holmi jött-ment miatt arrébb ülni! Így elindultam. Az alak – vagyis mint közelebbről megnézve kiderült, fiú – meg sem rezzent, mikor tőle alig egy lépésre leültem, és hátamat nekivetettem a fűzfa kérgének. Velünk szemben a kacsató csendes volt, szokatlanul csendes. Látszott, hogy vihar közeleg. Egy pillanatig furcsán néztem, majd a vállamat megvonva elővettem a jegyzetfüzetem, és mintha semmi különös nem lenne, folytatni kezdtem a félkész rajzomat. Halkan dolgoztam, belemélyedve a műbe, és nem foglalkozva a fiúval. De mikor végül, körülbelül fél óra elteltével kicsit felemelte a fejét, ezzel az arcát felfedve a kapucnija mögül, a ceruza megállt a kezemben. Egy percig szó nélkül néztünk egymás szemébe, majd elkapva a tekintetét fejét visszatette felhúzott lábaira. De én nem tudtam mozdulni. Továbbra is őt néztem, és annyira összezavarodtam, hogy azt leírni sem tudom. Miért van itt? Mi történhetett vele? És hogyhogy nem ment egyből arrébb, mikor meglátta, hogy én vagyok az? Megráztam a fejem, és igyekeztem kiszorítani az össze-vissza cikázó gondolataimat a fejemből, és a rajzomra koncentrálni. De mikor visszahajoltam a lap fölé, és kezembe vettem a ceruzát, a kezem annyira remegett, hogy még perceket kellett várnom, mire egyáltalán el tudtam kezdeni ismét rajzolni. És mindössze két perc telt el, mielőtt egy hatalmas fekete csíkot hagyva maga után megcsúszott a kezem, ezzel teljesen tönkretéve a már majdnem teljesen kész rajzot. Lehunytam a szemem és elszámoltam tízig, majd sóhajtva behajtottam a füzetet, és törökülésbe helyezkedve bámulni kezdtem a kis tavat. Körülöttünk öreg nénik sétáltak egymásba karolva, és a legfrissebb pletykákat motyogva, fiatal párok csókolóztak a padokon ülve, kisgyerekek szaladgáltak, és harmincas éveiben járó, láthatóan pénzes nők kocogtak. Az ég egyre sötétebb volt, gomolygó, szürke felhők gyülekeztek a fejünk fölött. De engem nem érdekelt. A vázlatfüzetet és a ceruzáimat visszagyömöszöltem a színes oldaltáskámba, és államat a kezemre támaszkodva vizslattam Őt. Percekig meg sem mozdult, látszólag észre sem vette, hogy bámulom, de végül fejét felém fordítva felhúzta a szemöldökét. És akkor végre mást is láttam rajta mélyzöld szemein kívül. Például az alattuk ülő sötét karikákat. A megszáradt könnyektől az arcához ragadt, kócos haját.

-                     Mit bámulsz?  - vetette oda foghegyről, miután percekig meg sem szólaltunk. Összehúztam a szemöldököm, majd egy kicsit közelebb csúsztam hozzá. Nem tudnám megmondani, hogy miért tettem, talán csak felébredt bennem a védelmező ösztön. Mindenesetre nem tudatosan csináltam.

-                     Baj van? – kérdeztem végül gondolkodás nélkül.

-                     Közöd hozzá? – hajtotta vissza a fejét a lábaira.

-                     Tudok valamit segíteni? – kérdeztem nem törődve a gorombaságával.

-                     Senki sem tud – motyogta a térdébe, de akárhogy is igyekezett, hangja kemény helyett inkább elveszettnek hangzott.

-                     Mi történt?

Percekig nem szólt semmit, de amikor már épp sóhajtva elfordultam, és ott akartam hagyni, hadd legyen egyedül, végül válaszolt.

-                     Anyámék beadták a válási papírokat.

A kis tó felé fordultam, aminek teteje most erősen hullámzott az erős széllökéseknek köszönhetően. Az eső szaga már odaért, és bármelyik percben kitörhetett a vihar. Pár pillanatig gondolkoztam, majd végül, mit sem törődve a következményekkel, megszólaltam.

-                     Anyám tavasszal öngyilkos lett.

Azonnal felkapta a fejét, szemei kikerekedtek a döbbenettől. Sejtettem, hogy meg fog döbbenni, elvégre akármennyire is az osztálytársam volt, nem tudott rólam semmit. Ahogy senki más sem abban a suliban. Senkinek nem mondtam el, hogy mi történt, sőt, tulajdonképpen még egyszer sem mondtam ki hangosan. Ahogy a szavak kicsúsztak a számon, mintha belőlem is kijött volna valami. A hónapok óta vállamat nyomó súly könnyebb lett, és szinte észre sem vettem, hogy forró könnyek folytak le az arcomon.

-                     Sajnálom, én… Nem tudtam.

-                     Senki sem tudta. És szeretném, ha ez így is maradna – tettem hozzá egy pillanatnyi habozás után, majd letöröltem a könnyeket az arcomról – És a válás… Lehetne rosszabb is. Az, hogy ők ezentúl külön lesznek, nem jelenti azt, hogy ne lennél tovább a gyerekük, vagy hogy ne szeretnének téged ugyanannyira.

Csak megrázta a fejét, majd lesütötte a szemét.

-                     Hé – tettem a vállára a kezem – Ennél már minden csak jobb lesz – mosolyodtam el halványan. Éppen akkor, mikor megéreztem az első esőcseppet az arcomon. Pillanatokon belül zuhogni kezdett, én pedig egy másodperc alatt a hónom alá kaptam a táskámat, mielőtt még a benne levő füzetek, bennük több évnyi munkámmal, eláztak volna.

-                     Nekem most mennem kell – pattantam fel, alig egy pillanattal azelőtt, hogy ő is feltápászkodott volna – De fel a fejjel, oké? Hidd el, csak idő kérdése, és minden jobb lesz.

-                     Sam – szólt utánam, mikor már pár lépésre voltam tőle – Lehetne, hogy ez köztünk maradjon?

Nem fordultam vissza, sőt, meg sem álltam, csak a kezemet felemelve intettem neki, és futni kezdtem, mielőtt még mindenem elázott volna.

http://www.youtube.com/watch?v=BoOXCBFVoQ8

Sam arca sápadt volt a reggeli fényben, ahogy a kávézó előtt fél kezét a mellkasa elé téve cigizett. Haja kiengedve terült el a hátán, raszta tincsei össze-vissza tekeredtek. Fehér, nyári ruháján apró festékpöttyök éktelenkedtek, míg a felette levő két pulóver gyűrött volt, és kávéfoltos. Josh kilépett a kávézó ajtaján, és rágyújtott.

-                     Már most utálom ezt a napot.

-                     Nem vagy vele egyedül – intett neki Sam oda sem nézve.

-                     Valahogy ez a két selyemfiú nem hiányzott nekünk ide.

-                     Hát nem. De Josh, megbeszéltük, nem lesz több balhé. Ha a főnök kirúg, mehetsz kukásnak.

-                     Nem vagyok hülye – morogta, miközben kifújta a füstöt.

-                     Jó reggelt – lépett ekkor hozzájuk Harry, fejére húzott kapucnija alól Samre pillantva.

-                     Jó volt – dobta el a cigijét Josh, majd megfordulva beindult a kávézóba – Jössz? – pillantott Sam felé, aki erre csak biccentett, elhajította a cigijét, majd elindult Josh után.

Ekkor minden felgyorsult. Sam arca előtt egy pillanatra elsötétült a világ, majd minden színes pacák egyvelege lett. Bántották a szemét az erős fények, de csak addig, amíg meg nem látott egy fekete kört, ami felé egyre húzta valami. Mikor végül elért oda, megkönnyebbülés öntötte el. És már nem érzett semmit.

- Basszus! – ordított fel Harry, és ezzel egy időben az éppen összeeső Sam felé kapta a kezét, és a derekát megragadva magának támasztotta – Mi az isten? – nézett döbbenten a nyugodtan álló Josh felé.

- Csak elájult – legyintett, majd Harryhez lépett – Add, beviszem az öltözőbe – Harry egy pillanatig pislogás nélkül nézett rá, majd felkapta Samet az ölébe, és Josht kikerülve lábával belökte a kávézó ajtaját. Josh ökölbe szorított kezekkel, szikrázó tekintettel nézett utána, majd nagy levegőt véve ő is bement. Harry bevitte Samet az öltözőbe – nem volt nehéz dolga, Sam szinte pehelykönnyű volt – és letette az apró helységben levő kanapéra. Josh pár pillanattal utána lépett be a szobába.

- Evett már ma? – kérdezte Harry Samet figyelve.

- Nem – vonta meg a vállát Josh, mire Harry határozottan bólintott.

- Megyek, hozok neki valami kaját.

- Felesleges – szólt utána Josh felé sem fordulva – Úgysem eszi meg.

- Hogy érted? – torpant meg Harry.

- Értsd, ahogy akarod – vonta meg a vállát Josh, majd felkapta a kis asztalról a kötényét. Harry egy pillanatig még habozott, majd végül mégis elindult, hogy szerezzen valamit Samnek.

Mikor Sam kinyitotta a szemét, a kis szobában félhomály és csönd honolt. Csak kintről szűrődött be némi alapzaj, de a helységben egyedül volt. A karjaira támaszkodva nehézkesen feltápászkodott, majd kezét a homlokára téve, hunyorogva nézett körül. A feje tompán sajgott, de ezt meg sem érezte, a gyomrából kiinduló éles fájdalom minden mást elnyomott. Sóhajtva próbált meg felállni, de a térde megremegett, és egyetlen pillanat múlva visszaesett a kanapéra. Ekkor csapta meg az orrát a kanapé előtt levő asztal tetején álló zacskóból jövő illat. Arca lesápadt, gyomra forogni kezdett, és érezte, hogy amilyen gyorsan lehet, mosdót kell találnia. Minden erejét összeszedve felpattant, majd a fekete ajtóhoz lépett, amire a ’személyzeti mosdó’ felirat volt ráfirkálva. Benyitott, felhajtotta a wc ülőkét, majd térdre ereszkedett (esett), és előrehajolt. Öklendezni kezdett, de torkából semmi nem jött elő. Köhögött, ujját lenyomva a torkán igyekezett megszabadulni mindenről, de nem volt se

mmi, ami kijöhetett volna. Lehunyta a szemét, vett pár mély lélegzetet, majd remegő lábakkal feltápászkodott. A mosdókagylóhoz lépve hideg vízzel megmosta az arcát, majd újabb mély levegőt vett, és kilépett a mosdóból. Felkapta az egyen kötényét, laza kontyba kötötte a haját, megigazította a csuklószorítóját, majd kilépett a személyzeti öltözőből. Azonnal megérezte a pultnál álló két fiú közötti feszültséget. Nem tudta, mennyi időt volt eszméletlen, de csak remélni tudta, hogy ez idő alatt nem történt semmi balhé. Josh rápillantott, majd visszafordulva az előtte levő vendéghez elvette tőle a pénzt. Harry viszont amint meglátta, elindult felé. Sam elkapta róla a tekintetét, és mielőtt a fiú odaért volna hozzá, elindult a másik irányba, egyenesen Riához, aki az egyik asztalnál ült, és belemélyedt a telefonjába.  Sam erőtlenül vágódott le mellé, majd sóhajtva az asztalra könyökölt.

-                     Na mivan? – kérdezte Ria fel sem nézve, mire Sam csak morgott egyet – Ó, remek. Most már beszélni sem tudsz.

-                     Mi történt? – nézett végül rá Sam összeráncolt szemöldökkel.

-                     Mi történt volna? Elájultál, Harry bevitt az öltözőbe és szerzett neked kaját. Eléggé megijedt az a szerencsétlen.

-                     Örülök neki – biccentett Sam bármiféle érzelem nélkül.

-                     Az az idióta végigrohanta a fél várost, hogy neked kaját szerezzen. Látszik, hogy nem ismer – pillantott fel rá Ria felhúzott szemöldökkel.

-                     Aha – bólintott Sam minden érdeklődés nélkül.

-                     Szóval, még nem mondtad el, honnan is ismeritek egymást?

-                     Nem – állt fel Sam, és visszaindult a pult felé – Tényleg nem.

-                     Menj, pihenj egy kicsit. Leváltalak – lépett Harry felé, mire a fiú arrébb lépett, odaengedve ezzel Samet. Egy pillanatig csendben fürkészte Sam sápadt arcát, és a szeme alatt levő hatalmas karikákat.

-                     Jól vagy? – húzta fel a szemöldökét aggódva.

-                     Persze. Miért ne lennék jól? – kérdezte Sam oda sem fordulva felé, miközben kidobta a kukába az elhasznált kávézaccot.

-                     Mondjuk, mert elájultál? – ráncolta a szemöldökét Harry döbbenten.

-                     Ja – vonta meg a vállát Sam – Megesik.

-                     Hogy érted hogy megesik? – döbbent le Harry totálisan.

-                     Úgy, ahogy. Békén hagynál? Épp dolgozom – pillantott felé jegesen.

-                     Sammy… - kezdett bele Harry, de mikor rájött, mit mondott, elakadt a mondatban. Sam egy pillanatra lefagyott, majd szikrázó tekintettel fordult Harry felé, lecsapva a pultra a kezében levő kávésdobozt.

-                     Ne merészelj még egyszer így hívni – sziszegte halkan, majd lendületből visszafordult, és folytatta a kávékészítést. Harry kinyitotta a száját, majd inkább nem mondott semmit. Egy pillanatra Josh felé nézett, aki felhúzott szemöldökkel, gyilkos tekintettel bámult vissza rá. Visszanézett Samre, aki rá se hederítve csinált egy forrócsokit, majd sóhajtva hátrafordult, és odament Riához.

-                     Na, mi a helyzet? – nézett rá Ria mosolyogva, mikor leült mellé. Harry megrázta a fejét, de nem válaszolt – Jól vagy? – hajolt közelebb hozzá Ria.

-                     Persze – vigyorodott el Harry erőltetetten.

-                     Te Harry… - kezdte el Ria elgondolkozva – Ti mégis honnan ismeritek egymást?

-                     Osztálytársak voltunk – pillantott felé Harry, mire Ria szemöldöke az egekbe szaladt.

-                     Mivan? – nevetett fel hitetlenül, a pult mögött álló Sam felé pillantva.

-                     Mikor elköltözött az anyja halála után. Egy évet egy osztályba járunk.

Ria nem válaszolt, csak Samre pillantott, aki ugyanekkor nézett rá, unottan felhúzta fél szemöldökét, majd visszafordult, és odaadta az előtte álló vevőnek a kávéját.

Sarah Jaffe - Better than Nothing

A kávézólánc főnöke még aznap délután telefonált, hogy másnap új dolgozó érkezik, egy bizonyos Harry Greenwood, akit Samnek kell betanítania.

http://www.youtube.com/watch?v=BcDv97e1-uI 

Sam lábait felhúzva ült a sötétvörös párnával borított széken, és lehunyt szemmel hallgatta a zenét. Fülhallgatójából néha kihallatszott egy-egy hangosabb hang, egy üvöltés, vagy gitárszóló, de ezen kívül a kávézót teljes csend uralta. Ami kiegészült a félhomállyal, lévén hajnali öt óra. Sam lassan, milliméterről milliméterre nyitotta ki a szemét, majd óvatos mozdulattal letörölt a szeme sarkából egy kósza könnycseppet, és a zsebéből kihúzva fekete fémdobozát, elővett egy szál cigit, és rágyújtott. Megrázta a fejét, beletúrt a hajába, majd felállt, és a pár órával azelőtt felállított festőállványhoz lépett. Rápillantott a félkész műre, majd lendületből megragadta a félretett ecsetet, és ismét dolgozni kezdett. Úgy, ahogy már órák óta tette, mindössze egy-két párperces megállással. Néha szinte már agresszívan döfte az ecsetet a vászonba, néha pedig alig érintette azt. Érzelemből festett, ahogy mindig is tette. A vázlatkészítésnek még a gondolatát is nevetségesnek tartotta, hiszen hitte, hogy a műnek a művész pillanatnyi érzelmeit kell ábrázolnia, nem pedig holmi előre megtervezett, óramű pontosságú formát. Így csak festett, észre sem véve az idő haladását, egészen addig, amíg a vállára egy kéz nem nehezedett. Reflexből lépett hátra és kiáltott fel, majd mikor meglátta a mögötte önelégülten vigyorgó Josht, csak egy hűvös pillantással jutalmazta. Kivette a füléből a fülhallgatóját, és lerakta a legközelebb levő asztalra.

-     Inkább meg sem kérdezem, hogy aludtál-e – húzta fel a szemöldökét Josh, végignézve a hatalmas, mindössze három színből álló képen. A királykék, a mélyvörös, és a fekete kavalkádjából akarva-akaratlanul is feltűnik egy oroszlán alakja, amely, ha túl sokáig nézte valaki a képet, egyszerűen köddé vált.

-          Muszáj volt – vonta meg a vállát Sam, majd egy utolsó ecsetvonással befejezettnek nyilvánította a képet. Ebben a pillanatban lépett be Ria a bejárati ajtón, ezzel megcsendítve az ajtó fölé helyezett kis szélcsengőt. Nem szólt semmit, csak egy pillantást vetett a képre, majd Samhez lépve a táskájából elővett egy kisebb csomagot.

-          Tessék – nyújtotta Sam felé szélesen mosolyogva – Gondoltam, azért mégsem lehetsz a tegnapi ruhádban. A szagoddal elijesztenéd az összes vendéget – húzta fel a szemöldökét, majd minden további nélkül elindult, hogy reggelit csináljon magának. Sam egy pillanatig csak nézte a ruhákat, majd megvonta a vállát, és elindult átöltözni.

-          Imádom, mikor Samre rájön a nagy művészség. Ilyenkor valahogy sosincs érvényben a dohányozni tilos jelzés. Bezzeg én csinálnám ezt – morogta Josh a fogai között, miközben Riát figyelte, ahogy légfrissítővel körbefújta a helyiséget.

-          Ne morogj, nem te köhögsz betegesen ha cigifüstöt szagolsz – válaszolta Ria két köhögés közt.

-         Amúgy hogy-hogy ilyen korán? Azt hittem, a szépítő alvás fontos. Bár ahogy most elnézlek, tényleg eléggé az lehet – húzta a száját félmosolyra, mire Ria megforgatta a szemeit.

-          A főnök mondta, hogy ma reggel jön az új előadó, szóval ma nem csak Sam fog betanítani. Bár, ugye, mint tudjuk, úgyis csak egy napig fog itt maradni.

-          Persze, mert téged senki sem tud elviselni. Hidd el, ha én énekes lennék, vagy mi a szösz, akkor sem lépnék fel veled, ha élet-halál kérdése lenne.

-          Nem tehetek róla, hogy elijeszti őket a tehetség – csücsörített Ria vidáman, miközben enni kezdte a frissen összecsapott szendvicsét.

-          Én inkább beképzeltségnek nevezném, de ahogy gondolod – vonta meg a vállát Josh, majd Riához lépett – Abból jut nekem is?

Ria csak odabökött a másik szendvicsre, amit a pulton hagyott, mivel ismerte már Josh szokásait. Sam ekkor lépett ki a személyzeti öltöző ajtaján, immár egy sötétzöld, nála háromszor nagyobb kötött pulóverben, valamint egy kopott, bő farmerben. Eddig lazán kiengedett rasztáit most szoros kontyba fogta, azonban a beleszáradt festékfoltokkal nem csinált semmit. Nem szólt semmit, csak odalépett a festőállványhoz, és pakolászni kezdett.

-          Kérsz valamit?  - mosolyodott el Ria vidáman, de Sam válasz helyett csak megrázta a fejét, és bevitte az öltözőbe a holmiját. Kiérve beletörölte festékfoltos kezét a pulóverébe, mit sem törődve azzal, hogy így az is több színű lett, majd elkezdte lepakolni a székeket az asztalokról. Ria és Josh csendben figyelték, miközben a reggelijüket ették, majd átvették az aznapi árut.

-          Basszus, már megint késésben vagyunk – kiáltott fel Ria felnézve a faliórára – Sam, megtennéd, hogy kipakolod a sütiket? – pillantott felé kétségbeesetten, majd besietett az öltözőbe.

-          Tudnám, hogy mit pánikol – ráncolta a szemöldökét Josh – Neki nem is ez a munkája. Ameddig jól néz ki, és elszórakoztatja a vendégeket addig nem is kell mást csinálnia. Akkor meg? – kérdezte, de senki nem válaszolt neki, Sam láthatóan belemélyedt a gondolataiba, és nem is tűnt úgy, mintha nagyon ki szeretne jönni a saját kis világából. Lassan pakolta ki egymás mellé a különböző méretű, formájú és színű muffinokat, tortákat, süteményeket, szendvicseket, és különböző sütiket. Josh összepakolt és elrendezte a dolgokat a pultnál, majd az ajtóhoz lépve elfordította a kis táblát, hogy a járókelők a ’Nyitva’ feliratot láthassák.

-          Harry mikorra jön? – nézett Sam Josh felé, miközben megkötötte a kis fekete egyenköpenyét.

-         Fogalmam sincs. Gondolom, mikorra a főnök behívta. De hogy az mikor van – vonta meg a vállát, majd összeráncolt szemöldökkel nézett Samre – Miért érdekel?

-          Csak kérdeztem – vonta meg a vállát, majd felhúzta a szemöldökét, mikor megállt előtte az első vásárló, és leplezetlen unalommal hallgatta a rendelését.

-          Oké – lépett ki Ria az öltözőből, az eddigi szexi-kényelmes szerelését lecserélte az ultraszexire, és 15 centis magassarkújában is magabiztos léptekkel ment oda Samhez – A főnök most hívott, hogy Harry 10-re jön, az én srácom pedig délre. Úgy tűnik spanyol, de a neve legalábbis Alejandro Rodriguez. Tuti valami röhejes fazon. Simán lepipálom – mosolyodott el magabiztosan, szinte észre sem véve, hogy a kasszánál sorban állók fele ettől az egy mosolytól fülig beleszeretett.

-          Azt kérdeztem, hogy tejszínhabot kér rá? – emelte fel a hangját Sam, miután már harmadszorra tette fel az előtte álló, kissé elbambult férfinak ezt a nem túl bonyolult kérdést. Miután egy ideges mosollyal elküldte melegebb tájakra az összevissza habogó férfit, szúrós pillantással fordult Ria felé – Elhiszed, hogy nem érdekel? Oszd meg valamelyik rajongóddal ezt a fantasztikus hírt, ők legalább figyelni fognak rád. Ja, nem, bocs. A dekoltázsod valószínűleg eléggé elvonja majd a figyelmüket – bökött a valóban nem túl konszolidált ruhára, és figyelemre se méltatta Ria pillantását, ami annak ellenére, hogy a mosolya cseppet sem változott, nem éppen boldogságot árult el.

-          Megyek, bevásárolok – válaszolt, mintha mi sem történt volna – Mivel nincs otthon semmi, munka után hulla leszek, ti pedig az életben nem mennétek el bevásárolni, az hót ziher – kapta fel a halványrózsaszín táskáját, majd kilépkedett a kávézóból, nem egy elismerő pillantást kiérdemelve. Josh elgondolkozva nézett utána, miközben a tejhabot csinálta.

-          Kíváncsi vagyok, mikor jön vissza – jegyezte meg végül egy álmosoly kíséretében, amit az egyik vendégnek szánt.

-          Pont nem tud érdekelni – vágott vissza Sam egyből, unottan nyomogatva a pénztárgépet.

-          Élvezd ki, amíg még ott állsz, és csak számolsz, mert amint megjön a selyemfiú, helyet cserélünk, cicukám - vigyorodott el Josh nem túl barátságosan. Sam nem mondott semmit, csak a pult alatt tartva a kezét Josh felé fordította, és bemutatott neki.

-          Csak ne legyen balhé, oké? – suttogta Sam, mire Josh értetlenül fordult felé.

-          Már miért lenne balhé? Oké, ki nem állhatom a selyemfiúkat, és nyílvánvaló, hogy a múltban megbántott, de azért csak nem lehetett akkor gáz, hogy… - itt elakadt, keze megcsúszott a fémpoháron, ezzel kiöntve a tűzforró tejet, amiről tudomást sem szerzett, csak pislogás nélkül nézett Sam szemébe. Aki pár pillanatig állta a tekintetét, majd elkapta a fejét, és tovább pötyögött a pénztárgépen – Hogy ez nekem hogy nem esett le! – emelte fel a hangját Josh, mire a kávézóban jelen levő összes vendég felé fordult.

-          Fogd már be – sziszegte Sam összeszorított szájjal, majd egy pillanatra felé fordult, és jelentőségteljes pillantást küldött felé – Ne merészelj balhét csinálni! A főnök kidob, és annak rohadtul nem lenne jó vége.

-          Te most szórakozol velem, ugye? Hol a francban érdekel az engem? Ha az a gyerek még egyszer a szemem elé kerül, akkor…

-          Akkor sem csinálsz semmit – szólt közbe Sam, miközben melléállt, és egy gyors mozdulattal feltörölte a kiborult tejet – És most tűnés vissza dolgozni! És ha még egyetlen szót is meghallok erről, én esküszöm, puszta kézzel fojtalak meg.

-          Akkor már két halott is lesz itt - morogta Josh már-már vérben forgó szemekkel, miközben lendületesen csinálta a kávékat, duplasebességre kapcsolva.

-          Josh – sóhajtott Sam fáradtan – Nem akarok erről beszélni. Az már a múlt, régen volt, lezártam. Nem kéne felhánytorgatni többet, oké?

Josh pár pillanatig szótlanul méregette a rezzenéstelen arccal álló Samet, majd sóhajtva elfordult.

-          Oké. De ha egyetlen rossz lépést is tesz… - nem fejezte a mondatot, csak megroppantotta a nyakát, ezzel szavak nélkül is egyértelművé téve a szándékait. A következő pillanatban ismét megszólalt az apró szélcsengő, mire Sam felpillantott, majd el is kapta a tekintetét.

-          Viselkedj, oké? – morogta még utoljára, majd szélesen rámosolygott a pulthoz érő, kócos hajú Harryre – Fésülködni manapság már nem szokás? – kérdezte reflexből, át sem gondolva, hogy mit tesz. Harry egy pillanatra meghökkent, majd elmosolyodott.

-          Ezt komolyan egy festékfoltos hajú lány kérdezi tőlem?

Sam unottan bólintott, majd a személyzeti öltöző felé intett.

-            Tedd le a cuccaid, és vegyél fel egy egyenkötényt, utána pedig kezdhetjük is – hangja, mint a nemrég csiszolt kés, bár mindenféle érzelemtől mentes volt, mégis élesnek hatott az ember fülének. Harry bólintott, majd bement az öltözőbe, és alig két perc múlva már vissza is tért, immár kötényben – Oké Josh, helycsere.

Josh egyetlen szó nélkül átállt a kasszához, otthagyva a félig kész kapucsínót Samnek, aki sóhajtva hozzáállt, és fél perc alatt be is fejezte. Mikor Harry mellélépett, és látta, hogy beszédre nyitná a száját, gyorsan belekezdett, mielőtt még megszólalhatott volna.

-            Oké, szóval. Nem olyan nehéz megtanulni, szerintem egy nap alatt menni fog és holnap már dolgozhatsz is rendesen, pláne a te eszeddel, de még ha esetleg meg is hülyültél az évek alatt, két napnál többet akkor sem fog igénybe venni. Az egyetlen, amit tenned kell, az az, hogy figyelsz rám. Szóval, kávéfőzőt gondolom tudsz használni – pillantott a fiú felé, akinek épp csak egy bólintásra volt ideje – Oké, akkor kezdjük a legegyszerűbbel. Hosszúkávé.

Sam csak beszélt, beszélt és beszélt, pedig már rég nem érezte a száját, és lassan összeesett a fáradtságtól. De nem akarta hagyni, hogy Harry belekezdjen a mondandójába, mivel félt, hogy valami baromságot mondana, és azzal elszakítaná Josh egyetlen megmaradt idegszálát. És kitörne a pokol.

Harry összeráncolt szemöldökkel nézte Sam folyamatosan mozgó száját, próbálva követni az utasítások egész sorát, ez azonban igen nehéz volt, tekintettel arra, hogy egyrészt Sam igen gyorsan beszélt, másrészt pedig Harry fejében gondolatok ezrei cikáztak.

-          Oké. Menni fog? Próbáld ki, ha nagyon elcseszed, legfeljebb megcsinálom én – vonta meg a vállát Sam, majd több mint egy óra óta először végre elhallgatott. Harry bólintott, majd precíz mozdulatokkal nekiállt megcsinálni a Latte Macchiatot, ami első próbálkozásra tökéletesre sikerült. Sam bólintott, majd nekitámaszkodott a pultnak, és innentől kezdve leginkább csendben figyelte az erősen koncentráló fiút, esetleg egy-egy tanáccsal látta el, vagy korrigálta a kisebb hibáit, bár mindvégig figyelve arra, hogy kezeik egy pillanatra se érintkezzenek. Az túlontúl valóságos lett volna. Ő pedig nem akarta elfogadni, hogy ez márpedig a valóság.

-          Figyelj, Sam… - kezdte Harry halkan, miközben épp fahéjat szórt egy kapucsínó tetejére.

-          Inkább most fejezd be – szakította félbe Sam tekintetével továbbra is a fiú erős, hatalmas kezeit követve.

-          De… - kezdte újra, most már kicsit hangosabban.

-          Nem érdekel – közölte Sam száraz hangon, reménykedve, hogy elég nyersen hangzik.

-          Sajnálom.

Sam magában fohászkodott, hogy Josh ne hallja meg a körülöttük levő alapzajtól, vagy a rádióból jövő halk zenétől, de persze nem volt ilyen szerencséje.

-          Ó, igen, azzal mindent megoldasz – szólt oda neki a kassza mellől foghegyről.

-          Parancsolsz? – fordult felé Harry enyhe döbbentettel.

-          Ó, jaj, ne haragudj! – kapta Josh a szája elé a kezét – Nem akartam közbevágni, vagy bármi, csak helyeselni akartam, miszerint egy bocsánatkérés nyilván helyre tudja tenni mind azt a sok szart, amit régen műveltél.

-          Josh – morogta Sam az orra alatt, rosszat sejtve. Nagyon is rosszat sejtve.

-          Már megbocsáss, de neked mégis mi közöd van ehhez az egészhez? – ocsúdott fel Harry hirtelen a döbbenetéből, és közelebb lépett Josh-hoz. Akinek ez már csak olaj volt a tűzre, egyetlen mozdulattal Harrynél termett, és a pólójánál fogva magához húzta.

-          Mindjárt megtudod, mennyire közöm van hozzá – fröcsögte indulatosan, szemében állati ösztönök látszottak.

-          Josh, azonnal fejezed be! Mi itt éppen dolgozunk – tette a vállára a kezét Sam, de Josh nem nagyon törődött vele, lerázta magáról, és ördögien elmosolyodva hátrahúzta a jobb kezét. A következő pillanatban egyszerre lehetett egy hatalmas csattanást, és Sam sikítását hallani, aki egy pillanatra teljesen megfeledkezett magáról. Majd, mikor összeszedte magát, és látta, hogy Harry vérző orra ellenére Josh ismét ütésre emelte a kezét, egy határozott mozdulattal odalépett hozzájuk, Josh kezét lerántotta Harry pólójától, aki ettől elvesztette az egyensúlyát, és térdre esett. Sam azonban ezzel nem törődve a dühtől remegő Josh-hoz lépett, arcát a kezei közé emelte és mélyen a szemébe nézett, majd száját a szájára tapasztotta, és egészen addig el sem engedte, míg nem érezte úgy, hogy a megfeszült izmai teljesen elernyedtek.

-          Te jó ég – Josh és Sam egyszerre kapták a fejüket az ajtó felé, ahol Ria állt, két bevásárlószatyorral a kezében, arcán a totális döbbenettel – Gyerekek, ti meg mégis mi a francot műveltek? Dolgozunk, nem tűnt még fel?

-          Ja, mondja ezt a lány két bevásárlószatyorral a kezében – morogta Josh, és bár ezt eredetileg Samnek szánta, ő már nem figyelt rá, ugyanis közben leguggolt Harryhez, és egy konyharuhát nyomott a kezébe, hogy azzal törölje le az arcáról a vért. Ria eközben a pult mögé sietett, és a kasszához lépve feltette a kezeit.

-          Jól van emberek, a műsornak vége! Elnézést ezért a kis kellemetlenségért, természetesen ígérjük, hogy ezentúl ilyesmi sosem fog kis kávézónkban előfordulni! Kárpótlásképpen ma minden muffin fél áron kapható – kiáltotta széles mosollyal az arcán, mire a kávézón egyfajta izgatott suttogás söpört végig, mintha az emberek napjának a fénypontja lenne egy fél áron árult sütemény. Bár valószínűleg az is volt.

-          Josh, beszélhetnénk egy pillanatra? – állt meg a fiú előtt Sam csípőre tett kézzel, szikrákat szóró szemmel, mire Josh beharapta az alsó ajkát, és bólintott. Ettől a tekintettől valószínűleg még a világ legerősebb embere is megijedt volna. Így inkább csak szó nélkül követte Samet az öltöző felé. Mindeközben Ria kivett a mélyhűtőből egy jégtartót, a jégdarabokat konyharuhába tette, és az időközben feltápászkodott Harry orrára nyomta.

-          Így. És most meg kell próbálnod fél kézzel kávét csinálnod, amíg azok ketten el nem intézik a dolgukat – biccentett Ria az öltöző felé, majd egy, még az eddiginél is szélesebb vigyort felvéve fordult a következő vevő felé.

-          Mit adhatok? – kérdezte vidáman.

-          Igazából semmit. Vagyis, legfeljebb a telefonszámodat, azt nem vetném meg, elhiheted – kacsintott rá a vele szemben levő, kreol bőrű srác. Ettől a magabiztosságtól még Ria is meglepődött egy pillanatra, de utána egyből helyrehozta lefagyott mosolyát, és érdeklődve kérdezett vissza.

-          Ahhoz azért ennyi még kevés lesz. Ki kell érdemelned.

-          Nos, talán még annak is eljön az ideje. Az előadói állásra jöttem – húzta féloldalas mosolyra a száját, mire Ria elismerően végignézett rajta.

-          Mondanám, hogy menj be az öltözőbe lepakolni, de oda én a helyedben most nem tenném be a lábam, szóval inkább csak pakolj le egy szabad asztalhoz – biccentett neki, majd máris a következő vendégre koncentrált.

-          Ó, ember, mi van, ez az új divat? Olyan kívánatosan festesz, csak vigyázz, nehogy rád ugorjak – Ria kissé meghökkenve pillantott fel, majd nézte végig, ahogy Harry és, mint újonnan megtudta, Alejandro kezet ráznak a pult fölött.

-          Én benne vagyok, öreg, csak a sérómat hagyd ki a dologból. Tudod, az a szexepilem – kacsintott rá Harry.

-          Még jó hogy nem a hangod. Annak ugyanis annyi. Bár biztos vannak, akik az orrhangot szeretik – röhögött fel Alejandro kárörvendően.

-          Nem szapuljuk a sérültet – vágott vissza Harry vigyorogva, majd minden további nélkül visszatért a kávéfőzéshez, a fiú pedig lepakolt egy asztalhoz. Ria, miközben továbbra is mosolyogva fogadta a vendégeket, kissé közelebb hajolt Harryhez.

-          Ti ismeritek egymást? – húzta fel a szemöldökét.

-          Ja – vonta meg a vállát Harry – Azért jelentkeztünk ide, mert gondoltuk, klassz, hogy együtt tudunk dolgozni. Így legalább biztos volt, hogy nem csak dögunalmas emberek vesznek majd körül minket – Ria felhúzta szépen ívelt szemöldökét, mire Harry elmosolyodott – Már úgy értem, hogy ha amúgy dögunalmas munkatársaink lennének.

-          Azért – mosolyodott el Ria. Ezután csend telepedett rájuk, egészen addig, amíg Josh és Sam ki nem léptek az öltöző ajtaján, és bár Sam arcán semmilyen érzelmet nem lehetett látni, Josh határozottan idegesnek tűnt.

-          Kösz, Ria, innentől átveszem – lépett hozzá Sam üres tekintettel, mire Ria rámosolygott.

-          Életmentő vagy. Elvégre még időben be kell tanítani a mi kis újoncunkat – nevetett fel, és bár Sam egy szóval sem kérdezte, ő azért rámutatott az egyik asztalnál ülő, lábait lazán egy székre támasztó, tökéletesen bezselézett, sötétbarna hajú fiúra.

-          Remek – vonta meg a vállát Sam unottan, majd mielőtt még odafordult volna a következő vevőhöz, Joshra nézett – Menj ki nyugodtan rágyújtani. Most elleszünk.

Josh egy pillanatig habozott, majd végül szó nélkül távozott. Sam egyetlen szót sem szólt Harryhez, aki úgy tűnt, szintén inkább a hallgatást választotta, bár ha akarta volna, sem tudta volna kiválasztani, hogy melyik kérdését tegye fel legelőször. Sam félig a pultnak dőlve igazította meg a csuklószorítóját, és tűrte vissza a kiszabadult tincseit a kontyába. Eközben Ria leült a latin szépfiú mellé, és gyorsan végigmérte deszkás cipőjét, szűk farmerjét, és egyszerű, bőre barnaságát kiemelő fehér pólóját. Egyértelmű, hogy tudta, mit akar, és azt is, hogy azt hogyan érje el.

-          Oké. A szabályok egyszerűek. A főnök csak a legjobbakat akarja felvenni, ezért egyből az első este be leszel dobva a mélyvízbe. Velem fogsz párbajozni, vagyis egy számot éneklek én, egyet meg te, és a közönség dönt, melyikünk a jobb. Amennyiben én nyerek, szedheted a sátorfád, amennyiben pedig te, akkor onnantól megosztva leszünk itt attól függően, hogy mennyire szeretett a közönség.

-          Ez piskóta – legyintett a srác magabiztosan.

-          Azt majd meglátjuk – húzta fel a szemöldökét Ria, majd széles mosollyal odanyújtotta a kezét – Victoria Feather.

-          Que bonita – ragadta meg a kezét, majd ahelyett, hogy megrázta volna, apró puszit nyomott a kézfejére – Alejandro Rodriguez. De a barátaimnak csak Alex.

-          Rendben, Alex, itt a lista azokról a számokról, amiket a zenekar el tud játszani, természetesen, ha felvesznek, akkor bármilyen számot megtanulnak a kedvedért, de egyelőre be kell érned ennyivel. Állíts össze egy listát a számokról, amiket elő szeretnél adni, legfeljebb ötöt, abban a sorrendben, ahogy el szeretnéd énekelni őket, majd add oda a zenekarnak, mikor megérkeznek – Alex bólintott, majd szórakozottan tanulmányozni kezdte a listát.

http://www.youtube.com/watch?v=paIHl85d9DQ

-                     Köszöntjük szeretettel minden egyes vendégünket, a törzsvendégeknek egy hatalmas HELLÓ, a többieknek pedig köszönjük, hogy a mi kis kávéházunkat választották. Viktoria Feather vagyok, és mint ahogy azt már megszokhatták, ma is én fogom szórakoztatni önöket. Azonban, mint néhányszor már máskor is megtörtént ez, ma egy vendégfellépőnk is lesz – illetve csak magukon múlik, hogy vendég marad-e, vagy állandó fellépő lesz. Kérem, bíztassák hatalmas tapssal Alejandro Rodriguezt, aki a mai nap folyamán szintén szórakoztatni fogja önöket! Mint ilyenkor mindig, ma is a nézők reakciójától függ, hogy marad-e. Szóval kérem, ne fogják vissza magukat, ha tetszik, nyugodtam tapsoljanak, fütyüljenek, sikítsanak, sőt, erre külön meg is kérem önöket. Bemelegítésnek először én fogom előadni Taylor Swift-től az I knew you were trouble című számot. Kérem, köszöntsék nagy tapssal a zenekart, akik nélkül ez az egész nem jöhetne létre – Ria hangja harsány volt, vidám, és mint mindig, megjelenésével most is elintézte, hogy a jelen levő összes férfi – és a legtöbb nő – teljesen beleszeressen. Elmosolyodott, megvárta míg a vendégek többé-kevésbé elcsendesednek, majd intett a zenekarnak, hogy kezdhetik. Sam a pult mögül figyelte, miközben a vendégek lassan a székekhez szállingóztak, üresen hagyva ezzel a pultot. Figyelt, de még így sem tudta nem észrevenni a tarkóját égető pillantást. Egy pillanatra Harry felé sandított, majd visszafordult Riához, aki mint mindig, most is tökéletes profizmussal látott neki a dalnak, és akinek hangja hibátlanul tisztán szólt. Josh mellélépett, és fél karját átvetve a vállán egy gyilkos pillantást vetett Harry felé, aki mit sem zavartatva magát tovább bámulta Samet. Sam szemöldöke mindössze akkor ugrott a magasba, mikor Alex ahelyett, hogy a színpad mellett maradva kivárta volna a sorát, elszánt tekintettel bekapcsolta a mikrofonját, és Ria mellé pattant az apró színpadra. Ria csak egy másodpercre esett ki a szerepéből, majd mintha mi sem történt volna, tovább énekelt, csak éppen most már Alexel együtt. A vendégek szinte egyből ujjongani kezdtek, és bár sem Ria, sem Sam nem számított rá, kettejük hangja mégis tökéletesen passzolt egymáshoz. Az egész olyan volt, mintha eleve így tervezték volna. Ria ekkor megállt, és hagyta, hogy Alex fejezze be egyedül a dalt. A legtöbb ember ugyan nem láthatta rajta az idegességet, Sam mégis észrevette szeme éles villanását. Az utolsó akkordok is elhallgattak, és a vendégek mintha megtébolyultak volna. Talán még soha nem volt ekkora az ujjongás. Most már a maradék nő is, aki eddig nem szeretett bele Riába, szerelembe esett. De ki ne esett volna bele a kávébarnán csillogó szemekbe, a tökéletesen beállított hajba, a kisfiús arcba, és a stílusos ruhákba. Ria csak egy pillanatra nézett rá, majd a közönség felé nézve elmosolyodott.

-                     Íme Alejandro Rodriguez. Megdöbbentő volt a produkció, nemde? Már-már én is meglepődtem – nevetett fel, és csak hangja enyhe éles árnyalata utalt nevetése hamisságára – A következő számot pedig csak ő fogja előadni, ami pedig nem más mint a…

-                     Dont you worry child a Swedish House Maffiától – mosolyodott el féloldalasan Alex, majd a zenekar felé bólintva elkezdte a számot. Ria lesétálva a színpadról egyből a pulthoz lépett, mire Sam odatolta hozzá a már megkezdett light kóláját.

-                     Megölöm. Komolyan mondom, megölöm. Mégis mit képzel magáról? Ez nem így volt tervezve – idegeskedett halkan, majd egy nagy levegőt véve rendezte arcvonásait, és szélesen elmosolyodva, felkapta a pultra letett mikrofonját – De ha ő így, hát én is így – közölte, majd határozott léptekkel felment a színpadra, és csatlakozott Alexhez.

-                     Ez kezd vérre menni – pillantott Josh a páros felé, majd a bejárathoz nézett, ahol épp belépett a kövér, kopaszodó főnökük – Pláne ha meglátják őt is.

-                     Ria ki fog akadni, ha felveszik a srácot. Márpedig ahogy most elnézem a főnököt… Fel fogják – Sam arcáról semmit sem lehetett leolvasni, mikor intett a főnöknek, majd a mosogatóhoz lépve megengedte a meleg vizet.